Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Keresőszolgálat   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt  
Címlap Balatoni Elsősegély Szolgálat
Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat

Idén 4000 sérülést láttak el a vöröskeresztes elsősegélynyújtók a Balatonon

Idén közel 4000 alkalommal volt szükség a vöröskeresztes elsősegélynyújtók segítségére a Balaton partján. Július 1. és augusztus 21. között összesen 403 fiatal teljesített elsősegélynyújtó szolgálatot a Balaton körül. 2007 óta közel 16 ezer sérülést láttak el szakszerűen a Magyar Vöröskereszt önkéntesei.

Napszúrás, rovarcsípés, horzsolás, és ezekhez hasonló, kisebb sérüléseket kellett a legtöbb esetben ellátniuk az elsősegélynyújtó fiataloknak. Ezen a nyáron a közel 4000 sérülésből 55 esethez hívtak mentőt az önkéntesek. A Magyar Vöröskereszt idén ötödik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát (BESZ) 18 Balaton-parti település - összesen 27 – strandján, július 1-je és augusztus 21. között. A főszezonban közel 400 önkéntes, naponta délelőtt 10 és este 6 óra között teljesített elsősegélynyújtó szolgálatot a programban résztvevő balatoni strandokon.

Bővebben...
 

Mobilokon a Magyar Vöröskereszt balatoni elsősegélynyújtó pontjai

A HelloAndroid.com csapattól a Magyar Vöröskeresztnek adományozott, ingyenesen letölthető Androidos alkalmazás segítségével a strandolók ezentúl pontos információt kaphatnak a Magyar Vöröskereszt által, a Balaton partján működtetett 27 elsősegélynyújtó pontról.

"Örömmel adtuk át a Magyar Vöröskeresztnek az Androidos okostelefonokon használható ingyenesen letölthető MVK Balatoni Elsősegély alkalmazást” – mondta el Kiss Gergely, a HelloAndroid.com ügyvezetője az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat szezonnyitóján. „Bízunk benne, hogy a program fokozza a nyaralók biztonságérzetét, és amennyiben használatára szükség van, a felhasználók számára értékes segítséget tud nyújtani. A HelloAndroid.com csapata kiemelten fontosnak tartja az egészséges életmód népszerűsítését, valamint az egészség védelmét, ezért nagy örömmel vállaltuk el az alkalmazás elkészítését a Magyar Vöröskereszt számára, ezzel tevőlegesen is hozzájárulva a magyar társadalom egészségének védelméhez – tette hozzá az ügyvezető."

Bővebben...
 

400 vöröskeresztes elsősegélynyújtó vigyáz a strandolókra a Balatonnál

Napszúrás, rovarcsípés, kagyló okozta vágás és horzsolás – a leggyakrabban ezek miatt kérik a Balatonnál strandolók, a vöröskeresztes elsősegélynyújtók segítségét. Az elmúlt négy évben több mint 12 ezer sérülést láttak el szakszerűen a fiatalok és kétszer közvetlen életmentés is történt. A szolgálat szezonnyitója Balatonlellén volt, ahol a Vöröskereszt alkalmi elsősegélynyújtó csapatának tagjai Wolf Kati énekesnő, Kozmann György olimpikon kenus és Kőváry Barna autóversenyző voltak.

A Magyar Vöröskereszt idén ötödik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát (BESZ) 18 Balaton-parti település - összesen 27 – strandján, július 1-je és augusztus 21. között. A főszezonban közel 400 önkéntes, naponta délelőtt 10 és este 6 óra között teljesít elsősegélynyújtó szolgálatot a programban résztvevő balatoni strandokon.

Bővebben...
 

Elindult a Vöröskereszt Elsősegélynyújtó Szolgálata a Balatonnál

Csaknem 20 Balaton-parti település - összesen 26 - strandján indított elsősegélynyújtó szolgálatot péntektől a Magyar Vöröskereszt. Számos helyen félautomata defibrillátor is lesz az önkénteseknél.

A Vöröskereszt augusztus 22-ig az idén negyedik alkalommal lát el a Balatonnál elsősegélynyújtó szolgálatot. Több mint 360 önkéntes dolgozik az elsősegélynyújtó helyeken. Tíz szolgálatnál egy-egy félautomata defibrillátor is telepítve van, a készülék használatára az önkénteseket külön kiképezték.

Bővebben...
 

Autófelajánlás a Balatoni Elsősegélynyújtó Szakszolgálatnak

A Magyar Vöröskereszt ezen a nyáron is megszervezi Elsősegélynyújtó Szakszolgálatát a Balaton körül. A Ford Petrányi Autó Kft. két Ford Focus gépjárművet ajánlott fel a nyári szezonra, szervezetünk számára. Az autók a logisztikai feladatok ellátását segítik a szakszolgálat dolgozói számára. A Magyar Vöröskereszt ezúton szeretné megköszönni a Ford Petrányi nagylelkű felajánlását.

 

Megkezdte működését a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat

 

Harmadik alkalommal kezdte meg működését a Magyar Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata. A 26 strandra kiterjedő programban jól képzett önkéntesek látnak el életmentő feladatokat. Munkájukat fejlett kommunikációs és rádiós hálózat, valamint 13 mobil félautomata defibrillátor támogatja.

Az elmúlt évben több mint 3000 esetben segítettek a Magyar Vöröskereszt önkéntesei. A Balatonszárszói Strandon bemutatott szolgálat augusztus 19-ig látja el feladatát.

Bővebben...
 

Balaton 2008.

A Magyar Vöröskereszt ebben az évben is elindította Balaton-parti elsősegélynyújtó szolgálatát. Idén július 2. és augusztus 19. között – akárcsak tavaly – huszonhat strandon összesen 364 kiképzett önkéntes lát szolgálatot. Újdonság a tavalyi évhez képest, hogy idén a napi UV-B sugárzásról is folyamatosan tájékoztatja a Magyar Vöröskereszt a strandolókat, hat helyszínen pedig saját maga méri az adatokat.

A programot a Balatoni Fejlesztési Tanács több mint ötmillió, az MKB Bank pedig hárommillió forinttal támogatja; a szakmai hátteret a Magyar Vöröskereszt mellett az Országos Mentőszolgálat biztosítja. Az elsősegélynyújtókat egyes helyszíneken újraélesztésre alkalmas félautomata defibrillátorokkal is felszerelik. Tavaly az elsősegélynyújtók a nem egészen két hónap alatt összesen 2648 kisebb-nagyobb sérülést láttak el a helyszínen.

 




A NIOK Alapítvány támogatásával

Közösségi oldalak

Information in English - Hungarian Red Cross
IT-Nav Hungary - Webmail

Információk

 

Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága
1051 Budapest
Arany János u. 31.

Telefonszám:
+36 1 374 1300

Fax:
+36 1 374 1393

Adószám: 19002093-2-41

Adományszámla:
K&H Bank Nyrt.

10405004-00026542-00000005

Megyei Szervezeteink Elérhetőségei